A Mikuláson és az Üvegyhegyen túl...

Megállíthatatlanul rohan felénk a december, és sokunkat már a karácsony  szele is megérintett. A boltokban egymás hegyén hátán sorakoznak a szebbnél szebb (és drágább) csokimikulások, szőrös részszarvas figurák, tornyokban állnak a 24 ablakos kalendáriumok, belsejükben ínycsiklandó csokoládé lakókkal. Jó voltál az idén? Mit hoz a Mikulás? Virgácsot, vagy csokoládét? Minden évben feltett kérdések, amíg a gyermek rá nem jön a "szörnyű" igazságra. De van olyan család is, aki teljesen relegálja a Mikulás misztikumát otthonából. Mi a határ? Miért élnek még ezek a hagyományok? Miért jó ez a gyermeknek? 

 

Emlékszem arra a szomorú éjszakára, amikor rájöttem, hogy a csomagokat bizony nem a jóságos Mikulás hozza. Megébredve az ajtó előtt vitatkozó szüleimre (A nem túl halk konfliktus egyébként abból adódott kettőjük között, mert nem tudták eldönteni a sötétben, melyik csomag a nővéremé és melyik az enyém...) csalódottan konstatáltam, hogy amiben eddig hittem, az nem létezik. Kipukkadt az a bizonyos lufi... 

Idén én is sajnálattal vettem tudomásul, hogy az én 8 éves fiam is lesöpörte magáról a gyermeki tündérvilág eme apró morzsáit, és megkérdezte tőlem: Ha a Mikulás és a Jézuska tényleg nem létezik, akkor miért mondtátok ezt nekem? Azt válaszoltam neki, hogy ez egy nagyon régi, és szép hagyomány. Megerősíti közöttünk a kapcsolatot, és gondoljon bele, hogy milyen jó volt közösen várni a Mikulást, Jézuskát. Erre igazat is adott. Nálunk tehát ez a mese véget ért, de függetlenül ettől a hagyományt megőrizzük, és tartjuk továbbra is. A cipőcskék ugyanúgy sorakozni fognak az ajtó előtt, és a vezényszó is el fog hangozni karácsonykor, hogy: "Megjött a Jézuska!" Véleményem szerint ez a december hónap a mesevilágról, a varázslatról, és a hagyományról szól; a szeretetről, a meghitt, közös várakozásról.

 

Miért van szükség mégis ezekre a mesékre? 

A 2-7 éves gyermekek gondolkodása Jean Piaget (1966) fejlődéspszichológus szerint alapvetően mágikus. A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek varázslatos oksági viszonyokat tételez fel egy-egy jelenség között. A gyerkőc a dolgoknak, tárgyaknak életet, szándékot, pszichikus funkciót tulajdonít. Minden él, minden jó vagy rossz. A tárgyakat az emberre jellemző tulajdonságokkal, sajátosságokkal ruházza fel. Ez a szemlélet 5 éves kor után jelentősen csökken. A mágikus gondolkodás azonban a tőlünk, a felnőttek világától sem idegen, a hiedelmek, babonák és XXI. század emberére is ugyanúgy jellemzőek! A gyermekekre ilyenkor még az egocentrikusság jellemző, azaz a saját nézőpontjukból látják a világot. Számukra ez a mágikus világ az otthonos. Így tehát, a Mikulás, a Jézuska, a húsvéti nyuszi is kiemelt helyet kap ebben az univerzumban. 

 

A virgács esete

 

Hányunkat fenyegettek meg gyerekkorunkban, hogy ha rosszak leszünk, virgács lesz a csizmában? Engem, személy szerint a Krampusz lénye, már a neve is  hidegrázást váltott ki belőlem, és úgy gondolom, hogy ezzel nem csak így voltam egyedül. Noha ez is egy hagyomány, a Mikulás, Krampusz, Jézuska  autoriter figurává változtatása nem túl tanácsos. A szigor és a következetesség legyen a szülő asztala, az ajándékhozó lények pedig maradjanak meg szerető és megbocsátó figuráknak. Ez érzelmi biztonságot ad a gyermeknek, ha az egyik szülőjéhez ambivalensen is viszonyul (utálja, ha nem enged meg neki valamit), tudja, hogy él a belső kis világában olyan lény, akinek a szeretetében nem kell kételkednie.

Mi történik akkor, ha a gyerkőc hisz is, meg nem is? 

A legjobb megoldás a visszakérdezés: Te mit gondolsz erről? Ez segíthet nekünk abban, hogy megérezzük a gyerkőc éppen hol tart a folyamatban. Ha azt látjuk, hogy a szemünk fénye még hinni akar benne, nem kell elmondani neki az igazságot. Igaz, nekünk csalogató a lehetőség - legalább annyival könnyebb lenne az ünnepi készülődés, és apának sem kell magába fojtania a keserves sikolyt ha beáll a dereka, miközben bekommandózza a gyermek alvásidejében a fenyőfát a szobába.Viszont ha azt látjátok, hogy kevésbé hisz benne, mint  nem, érdemes leülni vele, és átbeszélni a dolgokat. 

Kiduma és alternatívák

El lehet mondani neki, hogy ez egy régi hagyomány, még a nagymama is ezt csinálta, amikor anya, apa gyerek volt. Ilyenkor a világ nagy részén megajándékozzák a felnőttek a  gyermekeket, ezt a hagyományt pedig ő is továbbadhatja a saját gyermekeinek. Az új vezérfonal lehet a szeretet: A lényeg az együttlét, a közös ünneplés, az ajándék csak mellékes. Ünnepeljük meg, hogy vagyunk egymásnak. 

Végszóként: Az ünnepek lélektanával foglalkozó kutatások (merthogy ilyen is van) azt mondják, hogy ezeknek a rítusoknak nagyon fontos szerepük van: Kötődést jelentenek a közösség hagyományaihoz, erősíti az összetartozást. Ilyenkor mi is kiélhetjük gyermeki énünket - (igaz, ma már nem egy új Barbi, hanem egy szárítógép jelenti az extázist...) ez a regresszió pedig pozitív hatással van a feszültségre. Tehát bátran jöhet, ami a csövön (kéményen) kifér! Mert a varázslat mindenkinek jó - neki is, és nekünk is.