A Z és Alfa generáció tévéje: A Youtube - és ami mögötte van 2. rész
Nagyon kevés az a nagyszámú feliratkozóval rendelkező videós, aki komolyan veszi a felelősségét, ámbár sokszor észrevettem náluk is, hogy vannak alkalmak, amikor ők is hárítják a felelősséget. A trágár beszéd, az artikulálatlan ordítások, amelyek egy – egy gameplay alatt hallhatóak, mind átragadnak akaratlanul az őket néző gyerekre is, és a következő családi vacsora alkalmával már a szülők olyan szóhasználatot is hallhatnak a csemete szájából, ami bizony otthon biztos nem hangzott még el. Ezek pedig begyűrűznek az iskolába is.
Mindennapos téma lett a gyerekek között az éppen aktuális kedvenc videós, az éppen aktuális videójával, utánozzák őket. Természetesen nagy a szülők felelőssége is abban, hogy a gyermek milyen tartalmat néz a videómegosztón. Tari Annamária, a neves pszichológus, Z generációs könyvében ecsetelte a szülők szerepét ebben. Ugyan könyvében a valóságshowról ír, én úgy gondolom, hogy egyértelműen átemelhető a videómegosztó oldalra is, hiszen ott is látszólag a „semmiből” lehet sikert elérni. „Ha a kiskamasz korosztály ezeknek az embereknek az életét úgy szemléli, mint követendő példát, akkor kevés az esély arra, hogy tisztán látnak majd felnőtt életükben, jóval valószínűbb, hogy csodára vágyó, kudarcra ítélt életük lesz.” - írja a neves pszichológus.
Kiemelte tovább azt is, hogy mindenképpen legyen egy olyan felnőtt a gyermek mellett, aki segít tisztázni a látottakat, úgynevezett forráshitelességi ellenőrként működik. Elengedhetetlennek tartja, hogy szánjunk időt arra, amikor leülünk a gyermek mellé, és megkérjük, mutassa meg a kedvenc videósait. Így mi is haladunk a korral, időt is töltünk velünk, de ami a legfontosabb: Látjuk, milyen tartalmat fogyaszt a csemeténk.
De vajon ez a Youtube jelenség káros hatással van a gyermekek éppen fejlődő lelkére? Itt főleg a tartalomgyártó fiatalokra lehetne kitérni, akik a nézettség és a több lájk, megosztás érdekében egyre merészebb dolgokat, cselekedeteket találnak ki, hogy FLOW[3] élményt éljenek át amiből akár bullying, vagy erőszak is kisülhet. Idén került mozikba a FOMO (jelentése: Fear of missing out – Lemaradástól, kimaradástól való félelem) című film, Hartung Attila korlenyomata, ami pontosan ezt a jelenséget mutatja be. A Z generáció mindennapjait láthatjuk, azon belül egy olyan fiatalokból álló csapatot, akik Youtube csatornát indítottak – felületük telis - tele van kihívásokkal, szívatós videókkal, és határfeszegető cselekedetekkel. A film adekvát képet mutat a kortárs agresszió növekedéséről, és megmutatja, hogy mennyi feszültséggel kell megküzdeniük a mai tizenéveseknek. Ha ezek levezetése rossz formában történik, komoly bajok történhetnek, mint ahogy ezt a film is remekül érzékelteti. A csoportnyomás, a szorongás, és a látszólagos önbizalom. Teljes ambivalencia. Ezek jellemzik a mai Z generációt. Mindennap azzal találkoznak, hogy az online térben minden tökéletes, az emberek sikeresek. A kamaszok legtöbbje is ezt mutatja, de a felszín alatt megbújik a depresszió és a kilátástalanságtól való félelem.
De milyen konklúziót vonhatunk le mi szülők ebből? Mit tehetünk azért, hogy ne legyen rosszabb a helyzet? Véleményem szerint nagyon fontos, hogy beszélgessünk a gyermekkel. Érdeklődjünk az általa követett videósok, instagramosok felől, így úgy érzi, nem zárkózunk el a világától, és esetleg bátrabban megosztja velünk a problémáit is. Még azzal is emelhetjük a menőségi faktorunkat, ha közösen nézzük őket, megtárgyalva a látott videót. Fontos, hogy ne érezzék úgy, hogy nyomozunk utánuk. A bizalom megtartása nagyon fontos. Ugyanakkor azt is kiemelendőnek tartom, hogy ha titkosan is, de legyünk a gyermekünk ellenőrei: Beszélgessünk arról is, hogy milyen adatokkal van fent a neten, világosítsuk fel őket arról, hogy az online világ nem olyan, mint amelyben mi élünk. Ott lehet retusálni, a delete gombbal ki lehet törölni a bántó szavakat, vagy egy olyan videót, képet, amelyet később már megbántunk – de ez a való életben már nem így megy. Meg kell tanítani őket a két világ megkülönböztetésére, és egy egészséges egyensúly teremteni a kettő között. A szülőnek pedig kompromisszumot kell kötnie: Ha az a youtube-os táska kell, hát legyen, (ha anyagilag megteheti, természetesen), néha belefér pár közönségtalálkozó is – de észre kell vennünk azt, ha a gyermek túlságosan is csak az ő véleményükre ad. Segíteni kell a saját személyisége megformálásban: Tudassuk velük, hogy nekünk úgy jók, ahogy vannak, és ne hallgassanak egy olyan emberre, akit csak videókban, képeken ismer.
Nagyon nehéz és elsőre vállalhatatlannak tűnik ez a feladat a mai rohanó világban, dolgozunk, vezetjük a háztartást és sokszor nem tudjuk, mi történik a tinink becsukott ajtaja mögött. Lehet, hogy egy videós hatására eldönti, hogy játék programozó akar lenni, de az is lehet, hogy szorongással ül a számítógép előtt és nem érti, hogy az ő élete miért nem olyan sikeres, mint az online kortársaié. Rajtunk múlik, hogy kinyitjuk - e azt az ajtót, és segítünk eligazodni neki ebben az útvesztőben, vagy csukva hagyjuk; ezzel együtt magunkat is a gyermekünk előtt.
[3] Csíkszentmihályi Mihály: Flow- Az áramlat. Budapest, Akadémiai kiadó, 1991
[4] Erik H. Erikson: Identitásválság önéletrajzi vetületben. In: Erikson: A fiatal Luther és más írások. Gondolat, Bp. 1991. 401–436
Megjegyzések
Megjegyzés küldése